Az ünnepi takony

A tél beköszöntét nemcsak a nagykabát jelzi, hanem az utcákat beborító fagyott takony. Ezek a kis műalkotások sokszor felfedezetlenül hevernek az utca közepén. Pedig megéri, hogy egy kis figyelmet szenteljünk nekik és ne szégyeljünk megállni és megcsodálni ezeket a takony-mona lisákat. A karácsony közeledtével mindenki megpróbálja a legjobbat kihozni magából, a rejtett koponyabeli zúgokból minden kis elfelejtett gennyet, az arcüregi spórolgatott szennyet kikeresi és céltudatosan a környezetbe bocsájtja. Ha tüzetesebben megvizsgáljuk őket észrevesszük, hogy több fajtájuk van. Van a szimpla fehér köpés, ami azért különleges, mert belefagynak a buborékok és, mint miniatűr galaxisok díszelegnek a kukák oldalán. Ez könnyűnek tűnhet, de az igazán jó minőségű fehér köpést az alkotója akár órákig is gyűjtheti és öblöget vele, hogy jó sok bubi legyen benne. Az egy fokkal nehezebb köpés a gennyköpés, mert kell krákogni, felszívni, de megéri, mert a plafonon is fennmarad és ez már szívből jön (vagy legalább is közeléből). A legkifinomultabbnak a gennyes, véres köpést tartom, ennek a legnehezebb az előállítási folyamata. Először is kell szívd a fogad, hogy vér jöjjön, aztán fel kell szívnod a gennyet, a kettővel kell gargalizálj, hogy kellőképpen vegyüljenek és célzottan kiköpnöd. Ha profi az ember ebben is vannak buborékok és ez már... művészet. Szóval ne nézzétek le a kis gennygombócokat az út szélén, hanem köpjetek ti is! Hirtelen nem is tudok szebb látványt elképzelni, mint a buszmegálló reggeli homályából előtűnő utcaseprőt, aki nyálával játszik és végül azt kiköpi egy plakátra.

Gyerekek, Köpjünk!